Foci Eb: Lengyelország hozta a kötelezőt

A C-csoport is elrajtolt a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, méghozzá Lengyelország és Észak-Írország mérkőzésével. A lengyelek az előzetes várakozásoknak megfelelően behúzták a győzelmet, de a defenzív észak-írek ellen nem volt könnyű dolguk.

 

A papírforma alapján Lengyelország volt a találkozó esélyese, azonban mi magyarok jól ismerhetjük Észak-Írországot, hiszen azonos selejtezőcsoportban szerepeltünk, és mindkét mérkőzésen kellemetlen meglepetést okoztak csapatunknak.

A meccs úgy kezdődött, ahogy várni lehetett. A Lewandowskival rohamozó lengyelek irányították a játékot, és vezettek támadásokat, az észak-írek pedig a tőlük megszokott módon masszívan és stabilan védekeztek. Bár a lengyeleknek két hatalmas ziccerük is akadt, mégis gólnélküli állással mentek az öltözőbe a csapatok.

A második félidő 51. percében azonban megtört a jég, egy szép lengyel támadás végén Arkadiusz Milik megszerezte a vezetést. A kapott gól után az észak-írek nem nagyon tudtak támadásba átlendülni, defenzív játékukkal mindössze azt érték el, hogy több gólt már nem kaptak, de mivel nem is szereztek, így a végig aktívabban támadó, és futballtudás tekintetében is jóval előrébb járó Lengyelország megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

 

Labdarúgó Európa-bajnokság, C csoport
Lengyelország – Észak-Írország 1–0 (0–0)
Nizza, Stade de Nice, 35 000 néző. Vezette: Hategan (Románia)

Lengyelország: Szczesny – Piszczek, Pazdán, Glik, Jedrzejczyk – Blaszczykowski (Grosicki, 80.), Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 78.), Kapustka (Peszko, 88.) – Milik, Lewandowski
Szövetségi kapitány: Adam Nawalka

Észak-Írország: McGovern – McLaughlin, Cathcart, J. Evans, McAuley – McNair (Dallas, a szünetben), Norwood, S. Davis, Baird (J. Ward, 76.), Ferguson (Washington) – K. Lafferty
Szövetségi kapitány: Michael O'Neill

Gólszerző: Milik (51. perc)

 

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.