Magyar sikerek a Provident-kupán

A hétvégén Debrecenben került lebonyolításra a Provident-kupa névre keresztelt felkészülési torna. A magyar férfi kézilabda válogatott ugyan sérülések miatt nem a legerősebb összeállításban lépett pályára, így is sikerült megszereznie a végső győzelmet hazai pályán.

 

Talant Dujsebajev csapata nem a legjobb előjelekkel vágott neki a tornának, ugyanis több alapember is hiányzott a csapatból. Sérülések miatt ezúttal Ancsin Gábor, Balogh Zsolt, Gulyás Péter, Harsányi Gergely, Ilyés Ferenc, Lékai Máté és Nagy László sem került be a keretbe. Ott volt viszont a jobbkezes átlövő nélkül maradó csapatban az iráni származású Dzsamali Imán, aki a Provident-kupán debütálhatott a válogatottban. Rajta kívül több fiatal kézilabdázó is lehetőséget kapott a szövetségi kapitánytól.

A magyar csapat első ellenfele Fehéroroszország volt. A mieink fölényesen, 32-20 arányban győztek, többek között Mikler remek kapusteljesítményének köszönhetően. Pásztor Ákos, Faluvégi Rudolf, Bánhidi Bence és Bodó Richárd egyaránt 4 gólig jutott, a magyar színekben először pályára lépő Dzsamali Imán 3 találatot szerzett.

Az immár biztosan Olimpiai résztvevő Argentína (akik egyébként szintén legyőzték fehéroroszokat) papíron keményebb diónak tűnt, ráadásul kellemetlen játékstílusunk az első félidő nagy részében nem igazán feküdt a magyar válogatottnak. Végül a dél-amerikai gárda ellen is összejött a fölényes siker, a 28-15 arányú győzelemből a legeredményesebb magyarként Gazdag Tibor 5 góllal vette ki a részét (ebből 4 találat büntetőből született), Iváncsik Gergely 4, Bánhidi Bence Bodó Richárd és Hornyák Péter 3-3 alkalommal talált a kapuba. A két győzelemnek köszönhetően Magyarország megnyerte a Provident-kupát.

A tornán pályára lépett a magyar B-válogatott is. A Juhász István szövetségi edző által vezényelt, többnyire fiatalokból álló társaság az első meccsen hatalmasat küzdve, remek hajrának köszönhetően egy góllal (20-19) legyőzte az argentinokat. A legeredményesebb játékosunk Országh Ádám volt, 4 gólt szerzett, ebből kettőt hétméteresből. A második találkozó már nem sikerült ilyen jól, a beloruszok elleni meccsen már kijött az, hogy az NB1-ben edződő fiatalok még nem szoktak hozzá az ilyen szintű sorozatterheléshez, és nagy közdelemben 25-21 arányban alulmaradtak rutinosabb ellenfelükkel szemben. A csapatból ezúttal Juhász Ádám és Kemény László volt a legeredményesebb 6-6 góllal. (A két magyar válogatott egymás ellen nem mérkőzött meg.)

A Provident-kupa ��sszességében eredményes volt, a válogatott több variációs lehetőséget kipróbálhatott, és több fiatal játékos lehetőséget kapott a nemzeti csapatban, a B válogatott pedig a bővebb keret többi játékosának is lehetőséget biztosított belekóstolni a nemzetközi mérkőzések hangulatába.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.